Dió 11 éves kis gazdája akkor írt nekem levelet, amikor Dió hozzájuk került:
„Japán akita kölyök kutyám van, és az után szeretnék érdeklődni, hogy milyen idős kortól lehet kutyaiskolába vinni?”
Azt válaszoltam neki, amit mindenkinek mondok: a Szópóráz kutyaiskolába az első naptól várjuk a kölyköket!
Váltottunk néhány szót telefonon, és végül egy hónap múlva eljöttek kutyasuliba.
Még nem volt késő, bár már elvesztegettek egy értékes hónapot a céltudatos tanításból. A foglalkozáson sajnos újra kiderült, amit mindig mondok: 13 évesnél fiatalabb gyereknek csak úgy való kutya, ha a szülei aktívan részt vesznek a tanításában. A hosszan tartó figyelem, az önfegyelem és a türelem még annyira megterheli a gyerekeket, hogy elszomorodnak – hiszen ők egy cuki játszópajtásra vágynak, nem egy komoly feladatra, amikor kutyát kérnek –, és feladják. Dióék sem jöttek többet 
Szomorú voltam én is; ilyenkor jobban örülnék, ha nem lenne igazam.
5 hónap múlva találkoztunk újra. Dió akkor már 8 hónapos volt, károkat okozott – például leszedte a ruhákat a szárítóról –, és morgott, amikor leszidták. Magánórára hívtam őket, ahova már anya és a nagytestvér jött Dióval. Nem a ruha-leszedéssel dolgoztunk, hanem a kapcsolattal. Kivártuk, míg Dió felvette a gazdival a kapcsolatot, és akkor nagyon megdicsértük. Hamar rájött, miért kap jutalmat, és egyre többször és tovább figyelt a gazdáira.
Két hét múlva ismét találkoztunk. Azonnal látszott, milyen sokat dolgoztak Dióval: rengeteget fejlődtek! Dió magától jött és leült. Voltak próbálkozásai, hogy felülkerekedjen; megmutattam nekik, mire figyeljenek, hogyan fordítsák a domináns mancsolást feladattá, pacsiadássá; hogyan tegyék rá a nyakörvet harcolás helyett jutalomfalattal, és hogyan tanítsák meg a behívást.
És akkor jött a karantén, újabb 5 hónap telt el. Dió immár elmúlt egy éves. Minden rendben van, kis gazdája szívesen játszik vele, apa sokat fésülgeti, anyára szépen hallgat.
Gratulálok az egész családnak, Diónak is: szép munka volt!
Te mit gondolsz?