3 hónap helyett két alkalom

cane corso Lara gazdája azzal keresett meg, hogy Lara felugrál a gyerekekre. Kicsit szorongva mentem hozzájuk először, mert még sosem dolgoztam cane corsóval . Telefonbeszélgetésünk alapján úgy saccoltam, 3 hónap alatt élhetővé tudjuk tenni a család és Lara kapcsolatát.

Nagyon kellemesen csalódtam, rögtön amikor megérkeztem: egy kis műanyag vödörnyi virsli várt szépen felkockázva. Lara lelkesen csóvált a kert hátsó elkerített részében. Amikor kiengedtük, azonnal odabújt hozzám – tudtam, nyert ügyünk van. Azt azért még ekkor sem gondoltam, hogy két alkalom után azt hallom majd: „Köszönjük szépen, elértük, amire vágytunk, Lara és a gyerekek együtt vannak a kertben!”

Gratulálok, Lara, gratulálok, gazdik!

Hozzászólások

Meli (nem ellenőrzött)

Nagy örömmel olvaslak,valóban siker történet:)Ráadásul azóta is jó a helyzet,éppen csak a pórázon futás nem valósult meg:):)De a gyerekek kifejezetten kérik,hogy engedjük ki és lelkesen dobálják neki a botot:)

Kómárné Erzsike (nem ellenőrzött)

Szervusz!
Érdeklődéssel olvastam tanácsaidat a kutyákkal kapcsolatosan.
Nekünk két kan puli kutyánk van. 1 évesek.
Szeretném megkérdezni, hogy leszoktatható-e a (kettőből az egyiknél vettük észre) kutyánk, (mivel mint már említettem mindkettő kan) arról , hogy inzultálja a másik kutyát. Van-e valami gyógyszer (orvosi beavatkozás nélkül) ami csökkentené vagy akár megszüntetné benne ezt a viselkedést.
Megtisztelnél ha válaszolnál kérdéseimre
Köszönettel Kómárné Erzsike

Juli

Kedves Erzsike!
Gyógyszert nem javaslok, nem is tudok ilyenről. Orvosi beavatkozásként az ivartalanítás enyhíthet a gondon (és sok más szempontból is ajánlom), de alapvetően a megoldást az jelenti, ha sokat foglalkozol mindkét kutyával együtt és külön-külön is. A feladatok, a közös munka egyrészt mederbe tereli az energiáikat, egészségesen elfáradnak, nem unatkoznak. Másrészt segít kialakítani a te vezető szerepedet, és ezzel elejét veheted az egymás közötti vitáiknak – éppen most „kamaszok”, most próbálgatják egymást, alakítják a saját rangsorukat. Nagy szükségük van egy határozott, jó vezetőre, aki leköti az energiáikat, sikerélményt ad nekik, és gátat szab a versengésüknek is. A jó vezető nem engedi a csapaton (falkán, családon, csoporton) belül a viszálykodást, hiszen az gyengíti a közösséget.
A hogyanokban tudok neked segíteni, megkereslek levélben is.
Juli

Brigi (nem ellenőrzött)

Szia!Szeretném megkérdezni tudnál e tanácsot adni.Anyunak 1,5éves lány kaukázusi van.Másodjára kapott oda nekem.Első alkalommal a kezemhez másodjára az arcomhoz.Mindkét alkalommal simogattam és megpusziltam,nem voltam vele agresszív és nemnem lett bántva.mikor odakapott rá kiabáltam,nem vettem róla tudomást,ettől megszeppent,később pedig jött bújni.Második alkalommal miután rá kiabáltam morgott.Meg ijedtem,de nem hátráltam,aztán ott hagytam.mit tehetek/ünk hogy ez ne forduljon elő többet?Válaszodat előre is köszönöm!Brigi

Juli

Kedves Brigi!
Aggasztó, amit írsz. Mindenképpen komoly kapcsolati problémát jelez, ha egy kutya a saját családtagját támadja meg. Így látatlanban nem tudok segíteni konkrét javaslatokkal, mindenképpen személyes segítségre van szükségetek! Ha Nagykáta vagy Budapest közelében laktok, akkor szívesen elmegyek hozzátok, ha messzebb, akkor is érdemes beszélnünk, sok kérdésem van, és talán tudok ajánlani ismerőst, aki segíthet személyesen is. Hívjatok fel telefonon (30/200-5331), hogy egyeztessük a részleteket!
Juli

Frida (nem ellenőrzött)

Szia! :) Van egy 9 hetes labrador szukánk, aki még csak 1 hete van velünk. Nagyon okos és értelmes, de sajnos, mikor belelendül a játékba elég erőteljesen oda tud kapni. Odáig tud fajulni a dolog, hogy bekapja a karomat a szájába és elkezdi teljes erőből húzni. Tudom, hogy még rövid ideje van velünk, de szeretném megelőzni a problémákat. A válaszodat előre is köszönöm! Frida

Juli

Kedves Frida!
Az általad leírtak alapján aggodalomra semmi ok: a kutyák nagyon szeretnek húzós játékot játszani - és nem tudják, hogy ha a karunkat húzzák, az nekünk fáj. Két dolgot javasolok: egyrészt amikor fájdalmat okoz neked a kutya, jelezd ezt neki, adj olyan hangot, amilyet ő ad, amikor fáj valami neki; másrészt készíts vagy vegyél rongy játékot, és amikor huzakodni akar, azt tedd a kezed helyére, szoktasd rá, hogy azzal lehet játszani. Van egy kép is az oldalon, hogyan: https://szoporaz.hu/sites/default/files/pics/huzakodos-jatek.jpg
Juli

Dóra (nem ellenőrzött)

Szia Juli!

Olvastam a Cane corsos sikertörténetet.
Kicsit furcsa így emailban segítséget kérni, de reménykedem benne hogy tudsz tanácsot adni.
Van egy lassan 1 éves corso ,,tini lánykám" akit nagyon szeretünk. Semmi gond nincs vele alapjában véve, kivéve egyet. Ugrál...akármit teszek, ugrál ha ismeretlen számára az aki jön hozzánk, vagy ritkán látja. Rám és a férjemre egyáltalán nem ugrik, én magamnak nagyon kivívtam ezt a dolgot, mert babát várunk. Ha a falkájával (velünk) van, 100%ig fegyelmezhető. Érdekes, mert például az én családomra sem ugrál már. Nem tudom mi alapján dönti ezt el.
A házba is bejöhet, viszont itt sem bír magával ha van itt valaki. Annyira beindul hogy zaklatja a vendégeket. Van hogy rájuk mászik ha ülnek. Olyankor nyakörvnél fogva, sajnos néha húzva vonva kitessékelem a helyére, akkor viszont úgy megszeppen, vissza sem jön.
Látszik rajta, hogy örömében csinálja, de nagyon zavaró. Mindig szólok annak aki jön hogy hogy jöjjön be hozzánk (nem a kutyának köszön először, nem vesz tudomást róla stb.), de nem nagyon sikerül kivédeni a dolgot.
Bármilyen tanács, megoldás érdekelne.
Előre is hálásan köszönöm!

Juli

Szia Dóra!

Jó olvasni, hogy ilyen jól nevelt, jófej kutyád van! Ha csak másokra ugrál, akkor veletek rendben van a dolog. Így azt tanácsolom, hogy amikor vendég jön – eleinte pórázon, később anélkül – adj feladatokat neki. Olyan feladatokat, amelyeket biztosan és nagyon jól tud, szeret csinálni. Így van esély, hogy meg is csinálja, és akkor dicséret, jutalom. Néhány ismétlés után eléred ezzel, hogy ne a vendégeknek örüljön közvetlenül, hanem annak, hogy ha vendég jön, akkor tőled kap feladatot, dicséretet, jutalmat.

Kíváncsian várom a beszámolódat a sikerről!

Te mit gondolsz?