Vasárnap pórázon vezetést gyakoroltunk Pannával és Sütivel. Mindkét kutya fél éves elmúlt, dobermann és cane corso, már jó súlyban és jó erőben vannak. Még el lehetne őket vontatni erővel, de már nem sokáig. Legfőbb ideje megszokniuk, hogy ne húzzanak.
Ideális esetben egy kiskutyát a kezdetektől arra szoktatsz, hogy kövessen, kövesse a kezedet, és általában figyeljen rád, így nem lesz gondod a pórázzal, hiszen anélkül is úgyis melletted, a közeledben marad. Ha később – 6-8 hónapos korában vagy még később – kezded el pórázhoz szoktatni, akkor ez külön „menüpont”, külön feladat. Nem azért húz, mert „rossz”, csak egyszerűen nem tudja, hogyan kellene viselkednie pórázon. Eddig szabadon rohanhatott, most mi van?
Panna és Süti nagyon ügyesek voltak, az idő egy részében szépen figyeltek a gazdájukra, a póráz csak lógott. Azon dolgozunk, hogy ez legyen végig, amíg akarjuk Vasárnap még azért keményen kellett küzdeni a figyelmükért: nagyon jó játszótársak lettek, nehéz volt érdekesebbnek lenni, mint a hancúrozás! Büszke vagyok a gazdikra, hogy – hosszabb-rövidebb időre – sikerült nekik!
Óriásit fejlődött mindkettejük figyelme is múlt hét óta: akkor kb. fél óra alatt kidöglöttek, most az egy óra végén is aktívak voltak! Kösz, Süti, kösz Panna, hogy bemutattátok a gazdiknak, amivel a kezdetek óta biztatom őket: a figyelem gyakorlással fejleszthető, az időtartama növelhető. De hogy ilyen gyorsan! Nem is kellett mondaniuk, látom a kutyákon, mennyit gyakoroltak hét közben is
Hozzászólások
Apu (nem ellenőrzött)
2013.10.09. 22:34 - Permalink
Ezek szerint van, amikor kell a póráz - gondolom emberek között, városban, a túlcivilizált világban, ahol nem hiszik el, hogy egy kutya jól, mitöbb számos embernél jobban képes viselkedni -, tehát meg kell tanulni mindkét félnek viselni.
A jámbor olvasónak írd meg, miért kellhet a póráz!
Puszi, ölellek: Apu
Juli
2013.10.11. 14:02 - Permalink
Egy kutyára, aki „jól, mitöbb számos embernél jobban képes viselkedni” leginkább a szabályok miatt kell néha póráz: pl. tömegközlekedni csak pórázon (sőt, szájkosárban) szabad. (Elvileg az utcán is kötelező, sok vita folyik erről.) Néha emberbaráti érzésből: egyszerűbb a kutyámat hozzászoktatni a pórázhoz, mint más embert (gyerekét) megtanítani, hogyan viselkedjen, ha kutya közelít felé. Van, amikor én is rájuk rakom: pl. ha leállok valakivel beszélgetni, nem akarom a kutyáimat fegyelmezni közben, egyszerűen csak póráz, és tudják, hogy most egy ideig nem fog semmi – számukra – érdekes történni.
Azt azért tudni kell, hogy nagyon kevés kutya van, aki igazán kontrollálható. A legtöbb kutyára azért kell póráz, mert adott esetben (megijed, macskát lát) nem tudja a gazdája magához hívni, vagy megállítani. Ez veszélyes mind a kutyára, mind másokra (pl. autók).
Végül egy szomorú de aktuális példa: vannak kutyák, akik öregségükre elbutulnak: Som is néha már nem jön, ha hívom, ezért egyre többet van pórázon. Így még tud velünk jönni „rázósabb” helyekre is, és nem rontja el a „bulit” azzal, hogy folyton utána kell kiabálni, őt kell keresni.
Egyszóval minden kutyának tudnia kell pórázon is közlekedni.
Apu, köszönöm a kérdésed, puszi!
Te mit gondolsz?