Aranyszabályok

18 már 2012 2 hozzászólás

by Juli

A kutyakiképzés olyan, mint a szex: mindent szabad, amit mindketten élveztek. (És fordítva is igaz: csak olyat szabad, amit mindketten élveztek!)

A baj nem ott kezdődik, amikor a kutyád az ágyadban alszik – ez teljesen rendben van, ha te így akarod. A baj akkor kezdődik, ha nem tudod leküldeni bármikor.

Az rendben van, ha a kutya megy elöl – én például szeretem látni őket séta közben –, amíg te mondod meg, merre menjetek, és ő figyel rád.

Néha olvasok olyan tanácsot, hogy „mindig menj másfelé, mint amerre a kutyád menne; ha egy irányba akartok menni, akkor menj először néhány métert másfelé, nehogy az legyen, amit ő akar”. Ilyenkor Ibolya néni jut eszembe:
– Ma te felelsz!
– Hurrá!
– Akkor nem.
Tényleg ilyen tanító akarsz lenni? Gondolod, hogy ettől nő a tekintélyed? (Vagy csak megutáltatod és nevetségessé teszed magad?)

Milyen lelkivilágot tükröz az a tanács, hogy „soha ne simogasd meg akkor, amikor az öledbe hajtja a fejét”? Egyik tanítványom hosszú közös munka után megkérdezte tőlem: „Azért néha dédelgethetem?” Teljesen elképedtem, mert bennem fel sem merült a kérdés. A következetesség nem egyenlő a ridegséggel.

Nem vagyunk egyenjogú társak, hiszen a teljes felelősség az emberé. Sokan ezt félreértik, és nem tekintik egyenrangú társnak a kutyájukat. Pedig egyenrangú társak vagyunk: közösen alakítjuk a közös életünket, adunk és kapunk, igyekszünk boldogok lenni ebben a kapcsolatban is. Szomorú, aki nem ismeri az egyenrangú kapcsolat boldogságát, csak az uralkodás hívságát.

Vannak – mint minden szakmában – a kutyakiképzésben is aranyszabályok, amikre hivatkozni szoktak, amiket úgy érzünk, mindig be kell tartanunk.

Iskolától függően ilyenek:

  • Mindig elsőként menj ki az ajtón!
  • Soha ne engedd, hogy rád ugráljon!
  • Ne hagyd, hogy rágja a kezed!
  • Ne adj az asztalnál enni!
  • Mindig melletted vagy mögötted haladjon séta közben!
  • Mindig arra menjetek, amerre te akarsz menni!
  • Ne játssz huzakodós játékot a kutyáddal, és főként ne engedd nyerni benne!
  • Mindig bal oldalon vezesd a kutyát!
  • Ha ellenszegül, büntesd meg!

És hasonlók.

Ezek lehetnek jó szabályok. A baj akkor kezdődik, amikor ezek az aranyszabályok megmerevednek, amikor már gondolkodás nélkül, kritikátlanul alkalmazzák őket – amikor megszűnik a gondolkodás, és a helyébe automatizmus, vagy – ami még rosszabb – tekintélyelvűség (azért csinálom így, mert XY ezt mondta) lép.

  • Attól, hogy előre engeded a kutyád az ajtón vagy séta közben, semmi baj nem történik – ha bármikor ki tudsz lépni előtte, amikor akarsz.
  • Ha néha (vagy gyakran) engeded felugrálni (hogyan lehet enélkül felszabadultan játszani?), nem csorbul a tekintélyed – feltéve, hogy bármikor meg tudod akadályozni a felugrálást, amikor mondjuk nem kutyás ruhában vagy.
  • Építi a kapcsolatotokat, ha néha rágcsálhatja a kezed – ha bármikor le tudod erről beszélni.

És így tovább, és így tovább. Az aranyszabályok nem merev szabályok. A lényeg csak az, hogy ha akarod, bármikor el tudd érni, amit akarsz. A többi időben miért is ne hagynád, hogy az legyen, amit ő akar? Nem az a cél, hogy a kutyánknak sose legyen igaza. Sőt, hagyhatod nyerni is – jó kapcsolatot, önbizalmat építünk, nem tönkretenni akarjuk a kutyánkat. A cél, hogy bármikor irányítani tudjuk, amikor akarjuk.

A legtöbb tanító – az élet bármely területén – megtanítja azt, ami neki bevált. Kialakít egy módszert, és oktatja. Sok embernek szintén beválik, soknak viszont nem. Mert nem vagyunk egyformák. Nem hiszek az egyetlen igazságban, az egyedül helyes útban.

Sok ilyen szabályt én is kipróbáltam. Sok bevált, volt, amelyikkel nem értek egyet, és volt, ami egyáltalán nem vált be. Olyan egy sem volt, ami mindig minden kutyára működött volna. Viszont sokszor találkoztam azzal, hogy ami sok kutyánál bevált, és már-már kezdett megcsontosodni a fejemben, az egyszercsak csődöt mondott. Ez az egyik érvem az aranyszabályok ellen.

A másik érvem az, hogy az együttélés – és ebben a tanítás, kiképzés is – közös munka. Igen, közös munka a kutyával! Ő éppúgy része, mint mi. Azzal együtt, hogy a gazda felelőssége az egész, és ezért neki kell irányítania, a kiképzés a kommunikációról szól. És a kommunikáció mindig kétirányú: csinálok valamit, és figyelem a másik reakcióját, aminek tükrében módosítom én is a viselkedésemet. A jó kommunikáció eredménye hatékony együttműködés, boldog kapcsolat. Erre vágyunk, igaz?

Az van, amit te akarsz, és akkor, amikor te akarod – de a kommunikáció kétirányú! A kutya is részt vesz, alakítja. Labdáért dolgozik vagy jutalomfalatért? Határozott hangot igényel, vagy jobban reagál a figyelemelterelésre? Mind jó módszer – együtt választjátok ki, melyik válik be nektek kettőtöknek. Drazsénak megsérült a szeme, csepegtetni kellett bele. Férfi gazdája „csípőből tüzelt”: a kutya szemétől távol tartotta a flakont, messziről beletalált a szemébe. Női gazdája „megdumálta”: addig győzködte Drazsét, míg végül engedte a csepegtetést. Amikor Som kiszakította a bőrét, nem engedte, hogy a felszínes sérülés körül levágjam a szőrt. Egy pórázzal megfogtam, egy másikkal bekötöttem a száját, így fixen rögzítettem két pillanat alatt, és gyorsan kezeltem a sebet. Másnap szó nélkül hagyta. Melyik a jó módszer? Mind bevált. Katától távol áll, hogy erőszakot alkalmazzon, tőlem meg az áll távol, hogy könyörögjek, mert úgy érzem, azzal csak nyújtjuk a kellemetlen helyzetet. És egyikünk sem találna bele egy kutyaszembe fél méterről

A mesterek szempontokat adnak. Megtanítanak gondolkodni.

Hiába mondom el, mutatom meg a technikát, hogyan lehet egy kutyát a nyakbőrénél fogva lenyomni: aki nem gondolja komolyan, aki fél a kutyájától, vagy aki bocsánatot kér közben (megtörténtek tanítványaimmal!), az hiába sajátítja el a mozdulatsort. Nekik más az útjuk, ők más módszereket fognak hatékonynak találni.

A mesterek segítenek, hogy megtaláld a saját utadat, kialakítsd a saját technikáidat – mert az út mindenkinek más. Még akkor is, ha a cél és az elvek ugyanazok. Ők a példaképeim.

Hozzászólások

" I can't agree more" -Nem tudok jobban egyetérteni. " azaz "Mintha a számból vetted volna ki a szót!" -mondaná az angol. Szerencsére nekem nagyszerű mester vezeti a kezem, Te. Az elsők között tanítottad meg nekem, amit most az olvasóidnak közreadsz, hogy figyeljem magamat és a kutyámat, alakítsam ki a "játékszabályokat" amik mindkettőnk számára teljesíthetőek és legyek találékony, kreatív a nehéznek tűnő helyzetekben. Túl könnyű lenne egy minden problémára hatékony "csodaszert" adni a gazdiknak, ilyen nem is létezik: mindenkinek magának kell végigjárnia az utat, ami a megoldáshoz vezet. A jó hír az, hogy a segítségeddel ezen az úton nem reményt vesztve, kétségbeesetten megyek végig, hanem kifejezetten élvezem az útelágazásokat, amikor fel van adva például az a lecke: hogyan adjam be a gyógyszert? Hogyan fékezzem meg idegen kutyákra vadul vicsorgó saját kutyámat? Hogyan tanítsam meg, ne kergesse meg a buszt? Hogyan akadályozzak meg kutyámra veszélyes viselkedési formákat? És szerencsére elmondhatom: sikerélményem van a megoldás megtalálásában! A megoldás örömét és az együttdolgozás örömét a kutya is meghálálja! Kezdő gazdiként egy kőkemény munkakutyával elmondhatom, hogy a módszerednek köszönhetően, mellyel több önállóságot és felszabadultságot adsz a gazdik kezébe, a kutyám nagyszerűen "működik". De nem csak az engedelmességre gondolok, hanem ezáltal olyan kapocs van közöttünk, érzelmi és értelmi szinten is, ami miatt értelme van kutyával együtt élni. Köszönöm a kutyámnak, magamnak és minden mentoromnak ezen az úton, hogy megnyitottak nekem egy új világot! Mostmár értem a mondást: "Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes".

Köszönöm szépen! :-)
Folytatjuk ;-)

Te mit gondolsz?

A mező tartalma nem nyilvános.
CAPTCHA
Ha valós látogató vagy, és nem robot, akkor kérlek, töltsd ki!
2 + 8 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.